Bemutatkozás

DOMJÁN ANDREA kozmetikus, és okleveles profi sminkes vagyok.

 

2003-óta dolgozok kozmetikusként, majd Budapesten folytattam a szakmám kedvenc oldalát, a sminkelést.

Nagyon szeretem a munkám, és boldog vagyok azért, mert nap, mint nap azzal foglalkozhatok hivatásszerűen amit imádok, és amiben igazán otthon érzem magam. Sminkesként lehetőségem nyílt számos ismert közéleti személyiséggel együtt dolgozni, ami még izgalmasabbá tette a kihívást. Minden egyes munkám során figyelek arra, hogy ne csak egy szép sminket, hanem az egyén saját szépségét leginkább kifejező, alkalomhoz, ruhához, illetve a fotózás koncepciójának megfelelő sminket készítsek vendégeimnek.

Szakmai referenciámat leginkább fotózásokon szereztem, és sok tanulással, számos alkalommal versenyeken is bizonyítottam.

Mint minden sminkesnek, nekem is megvan az egyéni kialakult stílusom, természetesen vendégeim bőrtípusát, érzékenységét figyelembe véve professzionális, tartós minőségi termékekkel

(MATIS, M.A.C., BEN NYE, PARIS BERLIN, KRYOLAN, YVES SAINT LAURENT, CHANEL) dolgozom. Minden felkérésnek örömmel teszek eleget, célom minőségi termékekkel minőségi szolgáltatást nyújtani.

A kozmetika és a smink számomra elengedhetetlen részei egymásnak, a kozmetika megnyugtat, lelazít, míg a smink világa izgalmas és felpörget.

Minden alkalommal megpróbálok igazodni vendégeim igényeihez, hiszen szerintem egy jó szakember nem csak szolgáltat, de rá is érez, mire van szüksége a vendégének.

Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, és hogy ennek megfelelően bővítsem szolgáltatásaimat, a fő profiljaimat a fent menüpontokban megtalálod, minden kezelésről részletes leírást készítettem, hogy ezáltal is segíteni tudjak a választásban.

 

Referenciáim:

2009 Miss Police 1.2. versenyző sminkese

2009  Tóth Vera klippforgatás
2009  Amela Kehic Miss Bosnia & miss Tuzla Budapesti portfólió
2009  Patika magazin reklámfotózás
2010  Cosmopolitan magazin Varga Viktor fotózás
2010  Horváth Tamás és HT3 CD lemez borító
2010  Arcangeli vieóklipp forgatás és fotó sminkje
2010  Komlósi Ildikó opera énekesnő sminkje
2010  Beauty-fórum Amerikai Pin Up megjelenés
2010  Dobó Ági Miss Hungary fotó sminkje
2010  Dér Heni és Sugarloaf együttes fotó sminkje
2010  Csibészek zenekar fotó sminkje
2010  Dolhai Attila fotó sminkje
2010  Szépítész magazin Rockabilly Lolita megjelenés
2011  Kocsis Korinna szépségkirálynő fotó sminkje
2011  Beauty –fórum 80’ évek sminkje megjelenés

2011 Vásáry Andre CD lemez borító
2011 Vastag Tomi és Vastag Csaba,

2011 Király L. Norbi fotó sminkje
2011 Hervis katalógus fotózás
2011 Artzmodell kollekció -Nagy Anita
2011 Király Viktor fotózás
2011 Rúzsa Magdi fotózás
2011 Puskás Peti fotózás
2011 Arcangeli videoklip
2011 Tolvai Renáta fotózás

2011 Szépvilág Extra, natur smink step by step, magazin megjelenés
2011 Szabolcs kupa „ deep purple” országos sminkfantázia verseny 4. helyezett.
2011 Miskolci kézműves kupa „hordható menedzser” országos sminkverseny 2. helyezett
2011 Pécsi Ifj. Rónai L. emlékverseny

 „esküvői smink” kategória 1. helyezett

„halloween - nagyfantázia kategória” 1. helyezett
kozmetikus összetett kategória 1. helyezett